Eredeti dedikált fotó. 20x13as.
Postázás kizárólag ajánlott levélben a postai díjszabásnak megfelelően.
John Michael Osbourne az angliai Astonban született, 1948. december 3-án. Apja, Jack több műszakban dolgozott szerszámkészítőként a GEC-nél. Anyja, Lillian egy autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgozott. Osbourne volt a negyedik a hat gyermek közül. Két bátyja volt (Paul és Tony), valamint három nővére (Jean, Iris és Gillian). Egy kis, két szobás lakásban éltek. Az „ Ozzy” becenevet először az általános iskolában használta. Bár első felesége, Thelma mindig Johnnak szólította, Osbourne azt állítja nem emlékszik, hogy mikor szólították utoljára az igazi keresztnevén. Gyerekkorában diszlexiás volt, és egyéb tanulási nehézségekkel is küzdött. Tanárai ezzel sokszor visszaéltek. Az iskolában sok színdarabban játszott. 14 évesen lett a Beatles rajongója. 15 évesen otthagyta az iskolát és dolgozni kezdett. Volt segédmunkás, vízvezeték-szerelő gyakornok, szerszámkészítő asszisztens, és vágóhídi munkás. Hat hetet töltött a Winston Green börtönben, miután betört egy ruhaüzletbe.
1967-ben, Geezer Butler megalapította a Rare Breed nevű zenekart Osbourne-nal. Az együttes két koncert után felbomlott. Ezután beléptek egy Polka Tulk Blues nevű együttesbe, Tony Iommival és Bill Warddal együtt. A zenekart átnevezték Earth-re, azonban volt már egy másik ilyen nevű zenekar Angliában, ezért nevet kellett, hogy változtassanak. Végül egy Boris Karloff-film után Black Sabbath lett az együttes neve. Egy idő után észrevették, hogy a nézők is szeretik a keményebb zenét, ezért ezután direkt írtak sötét és komor zenét. A Mario Bava által rendezett film olyan hatással volt rájuk, hogy Butler írt egy hasonlóan okkult témájú dalt, amelynek a Black Sabbath címet adta. Később a Sabbath újraegyesülési koncertjén azt mondták, hogy Geezer egyik éjszaka egy sötét dolgot látott az ágya végében, másnap pedig észrevette, hogy az egyik okkult könyv, amit Osbourne-tól kapott, eltűnt. Állítólag ez ihlette a dalt.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokbeli kiadójuktól, a Warner Bros. Records-tól csak kisebb támogatást kaptak, a Black Sabbath gyors és tartós sikert aratott. Tony Iommi riffjei, Geezer Butler dalszövegei, Bill Ward sötét tempójú ütései, és Osbourne hátborzongató éneke köré épített korai lemezek, mint a Black Sabbath és a Paranoid nagy sikereket arattak. Osbourne szerint akkoriban nem volt túl népszerű a zenekar a nők körében, ami miatt sokat panaszkodtak az együttesen belül.
Hat hónappal a Paranoid után kiadták a Master of Reality című albumukat. Az album bekerült a Top 10-be az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is, valamint aranylemez lett két hónap alatt. Az 1980-as években platinalemez státuszt ért el és dupla platina lett a 21. század elején. A kritikák kedvezőtlenek voltak. Lester Bangs a Rolling Stone kritikusa naiv, egyszerű, és ismétlődő szavakkal hordta le az albumot. Ugyanakkor a magazin 2003-ban összeállított Minden idők 500 legjobb albumának listáján a 298. helyezést érte el. A Vol. 4 1972 szeptemberében jelent meg. A kritikák ismét kedvezőtlenek voltak, azonban egy hónap után aranylemez lett. Ez az album is milliós példányszámban kelt el az Egyesült Államokban, csakúgy, mint az előző négy. 1973 novemberében jelent meg a kritikailag elismert Sabbath Bloody Sabbath. Ez volt az első alkalom, hogy a zenekar mainstream elismeréseket szerzett. Gordon Fletcher, a Rolling Stone kritikusa „ izgalmasnak” nevezte az albumot, és szerinte „ ez nem kevesebb, mint egy teljes siker”. Eduardo Rivadavia, az Allmusic kritikusa úgy írta le az albumot, mint „ egy mestermű, ami nem hiányozhat egyetlen heavy metal gyűjteményből sem”, ugyanakkor megjegyezte, hogy „ a zenekar új értelmet adott a kifinomultságnak és a érettségnek”. Az album - csak úgy, mint minden elődje - platinalemez lett az Egyesült Államokban. A Sabotage címre keresztelt lemez 1975. július 28-án jelent meg. Az albumot, mint ahogy az előzőnél is, nem csak a rajongók nagy része fogadta pozitívan, hanem a kritikák is. Megjelenése után a Rolling Stone szerint ez az album nem csak az 1970-es Paranoid óta a legjobb lemeze a Sabbathnak, de valószínűleg fennállásuk óta a legjobb hanganyaguk. Ugyanakkor az Allmusic megjegyezte, hogy az a mágikus kémia, mely a Paranoidot, vagy a Vol. 4-et jellemezte, eltűnőben van. Hetedik nagylemezüknek a Technical Ecstasy címet adták és 1976. szeptember 25-én jelent meg. Az Allmusic a lehetséges 5 csillagból csak kettőt adott rá, és megállapította, hogy egy kibogozhatatlan, gyenge lemez született.
Forrás: wikipedia
Licit elött kérem figyelmesen olvassa el. Licitálással elfogadja a leírtakat. Klikk:
Klikk ide! Nézd meg a többit is!
Fontos tudnivalók az árveréseimről ITT
Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 06:33
. Dedikált fotó,OZZY OSBOURNE - Jelenlegi ára: 4 999 Ft